2008. december 30., kedd

# Névszerver telepítése Linux alatt [DNS server videó]


Egy ~50 perces videó, amint egy Bind 9-es névszervert feltelepít/alapvetően beállít az ember.

A LinuxPortal videóarchívumait nézve találtam egy műsort, amelyben az egyik meghívott videóját nem tették még közre. Ezért felkerestem a videó készítőjét, Szakszon Mihályt, és elkértem tőle a videót, amit hál' égnek megkaptam. Megkérdeztem tőle, hogy kirakhatom-e a webre, azt mondta igen, feltéve a videó elején levő kijelentések betartásával:

Idézet a videó elejéből:

"Ez a videó anyag a saját eszközeimmel készült GNU/Linux operációs rendszeren szabad szoftverek alkalmazásával a legjobb tudásom szerint, de így is elképzelhető, hogy pontatlanságokat, hibákat találsz benne.

EZÉRT SEMMILYEN GARANCIÁT, FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALOK AZ ELŐADÁSBAN SZEREPLŐ KIJELENTÉSEKÉRT! MINDEN ITT SZEREPLŐ RENDSZERMÓDOSÍTÁST CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGEDRE HAJTS VÉGRE!

HA EZZEL NEM ÉRTESZ EGYET, NE NÉZD MEG AZ ANYAGOT!

Az előadás ingyenesen és szabadon terjeszthető, ha módosítás nélkül adod tovább, a szerző megjelölésével, köszönhetően annak, hogy a szabad szoftverekért, amelyekkel ezt létrehoztam, nekem se kellett fizetnem. (dvgrab, gqview, kino, mplayer-mencoder, openoffice.org, xvidcap)

Ha mégis szeretnéd pénzzel támogatni a kezdeményezést, vagy Te magad is részt vennél a munkában, akár előadóként is, azt köszönettel veszem!

@LIZARD PRODUCTIONS 2005 Szerző: Szakszon Mihály"

[87,8 MByte 800x600 mpeg4 x264 avi with 128 Kbit mp3 audio hundub]:

Letölthető innen.

[vagy pedig Google Videón itt]
SHA512 a videóról: [egy sor!]
d9117fa995bf2134ba953b33a35e210ca6350ca546df143216900f4df7dd72c951fe54beb6e87573950f5b3db35f392b68ca696acac050d796902a1059125670 dns-server-szakszon-mihaly.avi

ui.: Kitömörítéshez segítség.
ui2.: Hup.hu link.

2008. december 25., csütörtök

# Fájlok darabolása terminálból


Adott méretűre darabolni:
split --byte=10m szetszedni-kivant-file spl- # max 10 MByte-os méretű fájlokká darabolja az eredeti fájlt
Vagy sorokra nézve, nem méretre:
split -l 500000 szetszedni-kivant-file spl- # max 500 000 sorral rendelkező filékre szedi szét az eredeti fájlt
Visszaállítani:
cat spl-* > joined-file

2008. december 21., vasárnap

# Több PDF egyesítése


gs -dBATCH -dNOPAUSE -q -sDEVICE=pdfwrite -sOutputFile=finished.pdf file1.pdf file2.pdf
Tipp innen volt: Linux.com

2008. december 13., szombat

# Eszközök fogyasztása


~11W - 500 GByte-os Seagate 3,5-es HDD, külső USB házban
~15W - Fibernet k.modem
~45-60W - 55cm-es Samsung hagyományos TV [átlag, több csatornát nézve]
~120W - 120L hűtő [miközben hűt, ~15 éves]
~170W - 300L mélyhűtő [miközben hűt, ~20 éves]
~9-11W - 15W-os energiatakarékos égő
~1135W - 26L-es micro, legnagyobb fokozat
~37W - 6510b Laptop terheletlen
~30W - 15' LCD
~60W - 15-ös hagyományos szg. monitor

----
P3-as laptop:
~23W - Screen off, terheletlen szg.
~30W - Screen on, terheletlen szg.
~55W - Terhelt szg.
----
72cm-es LG hagyományos TV:
~13W - készenléti állapotban
~42W - Egységes fekete szín
~45-70W - Átlag, több csatornát nézve
50% contrast, 50%brightness-nél ~5% csökkenés az átlag fogyasztásban
----
Geforce 4 Ti4200, AMD Sempron 2600+, 1odd, 1hdd, Codegen 300W
~7W - Kikapcsolva
~40W - Terhelés nélkül
~50W - Terheléssel

ui.: azért nem kell a végletekig megbízni egy 5e Ft-os fogyasztásmérőben, de remélhetőleg nem téved sokat :D

2008. december 10., szerda

# rwx, 777 mik ezek? :)


Alap jogosultságok fájlokhoz:

rwxrwxrwx -> 777

Miért? Mert r = 4, w = 2; x = 1; 4+2+1 = 7 -> 777 - teljes jogosultság mindenkinek.

Másik példa pl.: rwxrw-r-- =
rwx = 4+2+1 = 7
rw- = 4+2 = 6
r-- = 4 = 4
----------
764

stb.
Az első rwx a felhasználóé, a második az adott csoporté, a harmadik a vendégé [mindenki másé].
ui.: Egy win használó, pl.: FTP servereken láthat ilyeneket.
ui2.: Parancssori barátod a "man chmod". Tehát pl.:
chmod 764 filenev.txt
ui3.: r = olvasási jog, w = írási jog, x = futtatási jog.
ui4.: Egy bővebb leírás.
ui5.: What is umask and how to setup default umask under Linux?
ui6.: File Access Permissions on Linux

2008. december 5., péntek

# NIIF Video on Demand


Hasznos Videók itt.
Egy pár közülük:
RAID és ENBD: Diszk rendszerek okos működtetése Linux alatt
Különböző hálózatok összekapcsolása, Samba
Hálózat felügyelet szabad szoftverekkel
Linux Netfilter/iptables elméletben és gyakorlatban
Netfilter: a jó, a rossz és a csúf
A Postfix levelezőrendszer
A Postfilter spamszűrő rendszer Postfix-hez
Szerver virtualizációs technológiák

2008. december 2., kedd

# Ophcrack - win jelszóvisszafejtő


http://ophcrack.sourceforge.net/ Ha véletlen elfelejtenéd a jelszódat, akkor vagy reseteled, vagy: pl.: használhatsz ophcrack-et:
A dolog egyszerű, program beszerez, [akár win-ra is], szivárvány tábla beszerez [akár netről], + kellenek a SAM filék, amiket a "\windows\system32\config\" mappában találhatsz meg, arról a gépről, ahol meg szeretnéd tudni végre az elfelejtett jelszót [liveCD-vel kell lementeni az imént említett mappát, mivel az eredeti os futása közben ezek a fájlok zárolva vannak, még másolás ellen is].
ui.: Reménykedj, hogy a jelszód 8, vagy annál kevesebb karakterből állt visszafejtés esetén :)

2008. november 21., péntek

# Alap user kezelés


Felhasználók

Új felhasználó létrehozása:
useradd -m USERNEV
Vagy [én adom meg a home mappáját] pl.:
useradd -m USERNEV -d "/home/samba/USERNEV"
Kérdezgetős:
adduser USERNEV
Alapból a "/etc/skel/"-ből bemásolódik egy pár file a user frissen létrehozott könyvtárába.
Felhasználó letiltása:
passwd USERNEV -l
Felhasználó engedélyezése:
passwd USERNEV -u
Kötelezni a felhasználót, hogy változtassa meg a következő bejelentkezés alkalmával a jelszavát, de másra, mint ami eddig volt:
passwd USERNEV -e
Jelszó lejárati-idő megadása:
chage USERNEV
Vagy pl.:
usermod -e YYYY-MM-DD USERNEV
Infók, hogy mikor jár le a user jelszava:
chage -l USERNEV
Jelszavakra vonatkozó alapbeállításokat itt szerkeszthetsz:
vim /etc/login.defs
Felhasználó törlése ["-r" kapcsoló a user home mappáját is törli]:
userdel USERNEV
Jelszó megváltoztatása:
passwd USERNEV
Felhasználók kiíratása, UID-vel:
awk 'BEGIN {FS=":"} {print $1" "$3}' /etc/passwd
Vagy pl.:
sed -e 's/^\(.*\):x:\(.*\):.*:.*:.*:.*$/\1\ \2\ /' /etc/passwd
Mikor jelentkezett be legutoljára a felhasználó?
last USERNEV
Milyen csoportokhoz tartozik az adott felhasználó?
groups USERNEV
Vagy [kicsit részletesebben] pl.:
id USERNEV
Felhasználó login shell-jének az átírása:
chsh -s /bin/bash USERNEV
Vagy például átírod a /etc/passwd filében:
vim /etc/passwd
Kinek a nevében vagyok bejelentkezve épp?
whoami
Mi az adott user home mappája?
awk "NR==$(awk 'BEGIN {FS=":"} {print $3}' /etc/passwd | awk "/$(id -u USERNEV)/ {print NR}")" /etc/passwd | awk 'BEGIN {FS=":"} {print $6}'

Csoportok

Csoport létrehozása:
groupadd CSOPORTNEV
Csoport nevének a módosítása:
groupmod -n UJCSOPORTNEV REGICSOPORTNEV
Csoportok kiíratása:
awk '{FS=":"} {print $1}' /etc/group
Csoport törlése:
groupdel CSOPORTNEV
Az adott csoportban levő felhasználók kiíratása:
awk 'BEGIN {FS=":"} /CSOPORTNEV/ {print $4}' /etc/group
Vagy így pl.:
grep "CSOPORTNEV" /etc/group | awk 'BEGIN {FS=":"} {print $4}' | sed "s/,/\n/g"
Felhasználó hozzáadása csoporthoz:
adduser USERNEV CSOPORTNEV
Vagy:
usermod -a -G CSOPORTNEV USERNEV
Felhasználó hozzáadása csoporthoz [csak abban legyen benne, ami felsorolásra kerül]:
usermod -G CSOPORTNEV USERNEV
Felhasználó kivétele egy csoportból:
usermod -G $(id -Gn USERNEV | sed "s/CSOPORTNEV//g" | sed "s/ /,/g" | sed "s/,,/,/g" | sed "s/,$//g") USERNEV
ui.: /etc/shadow
ui2.: /etc/passwd
ui3.: Howto: Linux Add User To Group
ui4.: Linux turn OFF password expiration / aging
ui5.: Linux set default password expiry for all new users
ui6.: Továbbá:
apt-get install acct sac
Utána:
man ac
man sac
ui7.: Fájlrendszeri ACL-ekről
ui8.: HowTo Disable a User Account in Linux
ui9.: Add,Modify and Delete Users and Groups in Ubuntu (Using GUI)

2008. november 14., péntek

# Cron


Ütemező Linux alatt: Cron Sandbox, Wikipedia link.
+---------------- minute (0 - 59)
| +------------- hour (0 - 23)
| | +---------- day of month (1 - 31)
| | | +------- month (1 - 12)
| | | | +---- day of week (0 - 6) (Sunday=0 OR 7)
| | | | |
* * * * * user parancs; parancs; stb;

Pár példa:

Percenként:
* * * * *
10 percenként:
*/10 * * * *
Minden óra 20. percében:
20 * * * *
Óránként:
0 * * * *
Reggel 09:00h-tól 17:30h-ig félóránként:
*/30 09-17 * * *
Reggel 09:00h-tól 17:15h-ig, kétóránként:
15 09-17/2 * * *
Minden Pénteken 18:00h-kor:
0 18 * * 5
Minden hónap 10.-én, és 25.-én, este 18:00h-kor:
0 18 15,25 * *
Óránként, minden 30. percben, de reggel 08:00h és 16:00h közt ne!
30 15-23,0-7 * * *
Óránként, minden 30. percben, reggel 08:00h és 12:00h közt, kedd kivételével a hétköznapokon:
30 8-11 * * 1,3,4,5

2008. október 20., hétfő

# Futtatás ablak - Xp


Pár "rejtett" futtatásba írható lehetőség programok indítására, Xp alatt.

Anno a Total Commander [6.55] -höz készítettem egy kiegészítőt, amibe pl.: összegyűjtöttem egy pár hasonló témájú dolgot. A wincmd.ini-be rakd a következőket:

[user]
menu1=--
menu2=-Exe
menu3=Feladatkezelő [ taskmgr.exe ]
cmd3=taskmgr.exe
menu4=Msn [ msnmsgr.exe ]
cmd4=msnmsgr.exe
menu5=Nagyító [ magnify.exe ]
cmd5=magnify.exe
menu6=Segédprogram-kezelő [ utilman.exe ]
cmd6=utilman.exe
menu7=SQL Server Client Network Utility [ cliconfg.exe ]
cmd7=cliconfg.exe
menu8=Objektumcsomagoló [ packager.exe ]
cmd8=packager.exe
menu9=Fájlaláírás ellenőrzése [ sigverif.exe ]
cmd9=sigverif.exe
menu10=Illesztőprogram-ellenőrző [ verifier.exe ]
cmd10=verifier.exe
menu11=Dr. Watson [ drwtsn32.exe ]
cmd11=drwtsn32
menu12=Csevegés [ winchat.exe ]
cmd12=winchat.exe
menu13=DDE-megosztás [ ddeshare.exe ]
cmd13=ddeshare.exe
menu14=Syskey [ syskey.exe ]
cmd14=syskey.exe
menu15=Diskpart [ diskpart.exe ]
cmd15=diskpart
menu16=Iexpress Wizard [ iexpress.exe ]
cmd16=iexpress.exe
menu17=Telnet [ telnet.exe ]
cmd17=telnet.exe
menu18=Komponensszolgáltatások [ dcomcnfg.exe ]
cmd18=dcomcnfg.exe
menu19=Rendszerinformáció [ msinfo32.exe ]
cmd19=msinfo32.exe
menu20=Rendszer-visszaállítás [ rstrui.exe ]
cmd20=%SystemRoot%\system32\restore\rstrui.exe
menu21=Rendszerkonfigurációs segédprogram [ msconfig.exe ]
cmd21=msconfig.exe
menu22=Vágókönyv-megjelenítő [ clipbrd.exe ]
cmd22=clipbrd.exe
menu23=Windows Intéző [ explorer.exe ]
cmd23=explorer.exe
menu24=Képernyő-billentyűzet [ osk.exe ]
cmd24=osk.exe
menu25=Lemezkarbantartó [ cleanmgr.exe ]
cmd25=cleanmgr.exe
menu26=Karaktertábla [ charmap.exe ]
cmd26=charmap.exe
menu27=Csevegés [ winchat.exe ]
cmd27=winchat.exe
menu28=Rendszerbeállítás-szerkesztő [ sysedit.exe ]
cmd28=sysedit.exe
menu29=DirectX diagnosztikai eszköz [ dxdiag.exe ]
cmd29=dxdiag.exe
menu30=Távoli asztali kapcsolat [ mstsc.exe ]
cmd30=mstsc.exe
menu31=Saját karakter szerkesztése [ eudcedit.exe ]
cmd31=eudcedit.exe
menu32=Megosztott mappa létrehozása varázsló [ shrpubw.exe ]
cmd32=shrpubw.exe
menu33=--
menu34=--
menu35=-Msc
menu36=Tanúsítványok [ certmgr.msc ]
cmd36=certmgr.msc
menu37=Indexelő szolgáltatás [ ciadv.msc ]
cmd37=ciadv.msc
menu38=Számítógép-kezelés [ compmgmt.msc ]
cmd38=compmgmt.msc
menu39=Eszközkezelő [ devmgmt.msc ]
cmd39=devmgmt.msc
menu40=Lemeztöredezettség-mentesítő [ dfrg.msc ]
cmd40=dfrg.msc
menu41=Lemezkezelés [ diskmgmt.msc ]
cmd41=diskmgmt.msc
menu42=Eseménynapló [ eventvwr.msc ]
cmd42=eventvwr.msc
menu43=Megosztott mappák [ fsmgmt.msc ]
cmd43=fsmgmt.msc
menu44=Csoportházirend [ gpedit.msc ]
cmd44=gpedit.msc
menu45=Helyi felhasználók és csoportok [ lusrmgr.msc ]
cmd45=lusrmgr.msc
menu46=Cserélhető tároló [ ntmsmgr.msc ]
cmd46=ntmsmgr.msc
menu47=A cserélhető tároló operátori kérései [ ntmsoprq.msc ]
cmd47=ntmsoprq.msc
menu48=Teljesítmény [ perfmon.msc ]
cmd48=perfmon.msc
menu49=Eredő házirend [ rsop.msc ]
cmd49=rsop.msc
menu50=Helyi biztonsági beállítások [ secpol.msc ]
cmd50=secpol.msc
menu51=Szolgáltatások [ services.msc ]
cmd51=services.msc
menu52=Windows Management Infrastructure [ wmimgmt.msc ]
cmd52=wmimgmt.msc
menu53=--
menu54=-Cpl
menu55=Kisegítő lehetőségek [ access.cpl ]
cmd55=access.cpl
menu56=Ütemezett feladatok [ control schedtasks ]
cmd56=control schedtasks
menu57=Nyomtatók és faxok [ control printers ]
cmd57=control printers
menu58=nView Desktop Manager [ nvtuicpl.cpl ]
cmd58=nvtuicpl.cpl
menu59=Egér tulajdonságai [ control mouse ]
cmd59=control mouse
menu60=Java Control Panel [ jpicpl32.cpl ]
cmd60=jpicpl32.cpl
menu61=Mappabeállítások [ control folders ]
cmd61=control folders
menu62=Billentyűzet tulajdonságai [ control keyboard ]
cmd62=control keyboard
menu63=Programok telepítése és törlése [ appwiz.cpl ]
cmd63=appwiz.cpl
menu64=Megjelenítés tulajdonságai [ desk.cpl ]
cmd64=desk.cpl
menu65=Windows tűzfal [ firewall.cpl ]
cmd65=firewall.cpl
menu66=Hardver hozzáadása varázsló [ hdwwiz.cpl ]
cmd66=hdwwiz.cpl
menu67=Internet tulajdonságai [ inetcpl.cpl ]
cmd67=inetcpl.cpl
menu68=Területi és nyelvi beállítások [ intl.cpl ]
cmd68=intl.cpl
menu69=Játékvezérlők [ joy.cpl ]
cmd69=joy.cpl
menu70=Hangok és audioeszközök tulajdonságai [ mmsys.cpl ]
cmd70=mmsys.cpl
menu71=Hálózati kapcsolatok [ ncpa.cpl ]
cmd71=ncpa.cpl
menu72=Hálózat beállítása varázsló [ netsetup.cpl ]
cmd72=netsetup.cpl
menu73=Felhasználói fiókok [ nusrmgr.cpl ]
cmd73=nusrmgr.cpl
menu74=ODBC adatforrás-felügyelő [ odbccp32.cpl ]
cmd74=odbccp32.cpl
menu75=Energiagazdálkodási lehetőségek tulajdonságai [ powercfg.cpl ]
cmd75=powercfg.cpl
menu76=Rendszertulajdonságok [ sysdm.cpl ]
cmd76=sysdm.cpl
menu77=Telefon és modem beállításai [ telephon.cpl ]
cmd77=telephon.cpl
menu78=Dátum és idő tulajdonságai [ timedate.cpl ]
cmd78=timedate.cpl
menu79=Windows biztonsági központ [ wscui.cpl ]
cmd79=wscui.cpl
menu80=Automatikus frissítések [ wuaucpl.cpl ]
cmd80=wuaucpl.cpl
menu81=--
menu82=-Cmd
menu83=Ipconfig
cmd83=cmd /k ipconfig
menu84=Ipconfig /all
cmd84=cmd /k ipconfig /all
menu85=Netstat
cmd85=cmd /k netstat
menu86=Set
cmd86=cmd /k set
menu87=Ping google.co.hu
cmd87=cmd /k ping www.google.co.hu
menu88=Hostname
cmd88=cmd /k hostname
menu89=--
menu90=-Egyéb
menu91=Bluetooth alapú fájlátvitel varázsló
cmd91=fsquirt
menu92=Felügyeleti eszközök
cmd92=control admintools
menu93=-
menu94=-Sfc
menu95=Scan Immediately
cmd95=sfc /scannow
menu96=Scan Once At Next Boot
cmd96=sfc /scanonce
menu97=Scan On Every Boot
cmd97=sfc /scanboot
menu98=Return to Default Setting
cmd98=sfc /revert
menu99=--
menu100=-ChkDsk
menu101=C:\
cmd101=cmd /k chkdsk c: /f
menu102=D:\
cmd102=cmd /k chkdsk d: /f
menu103=E:\
cmd103=cmd /k chkdsk e: /f
menu104=F:\
cmd104=cmd /k chkdsk f: /f
menu105=G:\
cmd105=cmd /k chkdsk g: /f
menu106=H:\
cmd106=cmd /k chkdsk h: /f
menu107=I:\
cmd107=cmd /k chkdsk i: /f
menu108=J:\
cmd108=cmd /k chkdsk j: /f
menu109=K:\
cmd109=cmd /k chkdsk k: /f
menu110=L:\
cmd110=cmd /k chkdsk l: /f
menu111=M:\
cmd111=cmd /k chkdsk m: /f
menu112=N:\
cmd112=cmd /k chkdsk n: /f
menu113=O:\
cmd113=cmd /k chkdsk o: /f
menu114=P:\
cmd114=cmd /k chkdsk p: /f
menu115=Q:\
cmd115=cmd /k chkdsk q: /f
menu116=R:\
cmd116=cmd /k chkdsk r: /f
menu117=S:\
cmd117=cmd /k chkdsk s: /f
menu118=T:\
cmd118=cmd /k chkdsk t: /f
menu119=U:\
cmd119=cmd /k chkdsk u: /f
menu120=V:\
cmd120=cmd /k chkdsk v: /f
menu121=W:\
cmd121=cmd /k chkdsk w: /f
menu122=X:\
cmd122=cmd /k chkdsk x: /f
menu123=Y:\
cmd123=cmd /k chkdsk y: /f
menu124=Z:\
cmd124=cmd /k chkdsk z: /f
menu125=--
menu126=-
menu127=Ipconfig /renew
cmd127=cmd /k ipconfig /renew
menu128=Tc/Ip alaphelyzetbe
cmd128=cmd /k netsh int ip reset resetlog.txt
menu129=--
menu130=--
menu131=-
menu132=-Játékok
menu133=Admirális [ freecell.exe ]
cmd133=freecell.exe
menu134=Aknakereső [ winmine.exe ]
cmd134=winmine.exe
menu135=Fekete Macska [ mshearts.exe ]
cmd135=mshearts.exe
menu136=Fekete Özvegy [ spider.exe ]
cmd136=spider.exe
menu137=Flipper [ pinball.exe ]
cmd137=pinball.exe
menu138=Pasziánsz [ sol.exe ]
cmd138=sol.exe
ui.: Egy pár win-es parancssori program

# SATA HDD + XP


Tipp: Ha új, SATA merevlemezes gépre akarsz telepíteni Xp-t, akkor Nlite-al integráld a következő driver-csomagot innen: driverpacks.net, a telepítőd iso-jába, vagy pedig állítsd át az AHCI-t a BIOS-ban, különben az installer nem fogja felismerni telepítés közben a HDD-t [vagy keress olyan beállítást, hogy ""ne sata-ban menjen"", stb...].

ui.: Ha meg rájössz, hogy a pc-ket nem a játékokra szánták, és veszel egy console gépet [nem xbox -ot, link2], negyed annyi pénzért, mint amennyiért egy játékPC-t lehet összedobni [+ azt az új játékok igénye miatt frissíteni, újabb kiadások], akkor esetleg kipróbálhatnád valamelyik Linux-Disztribúciót is a gépeden.